Az elmúlt 2 hónap számtalan kihívást, de lehetőséget is jelentett a számunkra, különös figyelmet kapott az összetartás, egymás segítése, legyen szó rólunk, egyetemi polgárokról vagy a tágabb közösségünkről. Május elején ez a platform azzal a céllal jött létre, hogy itt
A BGE oktató és kutatóintézményként elkötelezett a tudásmegosztás iránt, és az Egyetemi polgárokért vállalt felelősség mellett fontosnak tartjuk, hogy saját eszközeinkkel támogassuk a tágabb értelemben vett közösséget is.
Ezen az oldalon a BGE oktatóinak, kollégáinak és hallgatóinak munkájával létrejött tudásra épülő, szabadon felhasználható, a mindennapi életben és a munkában, vállalkozásban hasznos anyagokat, és közösségünk tagjainak önkéntes szakmai felajánlásait tesszük közzé remélve, hogy ezzel segítjük belső közösségünket és a külvilágot is, különösen a mostani, a koronavírus járvány miatt kihívásokkal terhelt helyzetben.
A közzétett tartalmak szabadon olvashatók, megnézhetők, letölthetők – a céljuk, hogy a BGE-n létrejött tudásból mások is profitáljanak. Minden közzétett anyag a BGE-n készült, köszönjük kollégáinknak, hogy ezeket felajánlották és elérhetővé tették mindannyiunk számára!
A kész, azonnal használható anyagok mellett az oldalon találhatók konkrét, személyes felajánlások is, melyeket folyamatosan frissítünk. A felajánlásokat a BGE belső közösségének tagjai önkéntesen teszik, és jellemzően szintén a tudás átadására fókuszálnak: lehetnek például online konzultációk, vagy korrepetálások. Mindenki abban segít, amiben tud, és amiben ő maga is kiváló. Ez a felület elsősorban a BGE-n elérhető és összegyűlt szakmai tudásra koncentrál.
Bízunk benne, hogy a feltöltött anyagok és felajánlott támogatások révén az Egyetemünkön meglévő tudás még több ember számára hasznosul!
Szeretnénk ösztönözni a minél szélesebb körű tudásmegosztást és segítségnyújtást – elsősorban – szakmai önkéntesség szintjén, így örömmel várjuk a további felajánlásokat.
Kérdése van?
Tekintse meg a Gyakran Ismételt Kérdéseket!
Hírek
Meseolvasással segítettek a BGE hallgatói

A BGE hallgatói igazán kiettek magukért! A KVIK Hallgatói Önkormányzata az SOS Leukémiás Gyermekekért Alapítvány kihívására reagálva, A három kívánság mesét rajzolta meg és adta elő a gyerekeknek. 🧸🧩 Az akcióval az volt a céljuk, hogy egy kis vidámságot, örömet szerezzenek a gyermekeknek,
Külkeres oktatók segítették az érettségi felkészülést

Külkereskedelmi Karunk nemzetközi tanulmányok szakának oktatói több száz középiskolásnak segítettek a történelem érettségire való felkészülésben.
Elindult a BGE a közösségért oldal!

Ezen az oldalon gyűjtjük azokat a szakmai anyagokat, hasznos, bárki számára használható tartalmakat és egyéni vállalásokat, felajánlásokat, amelyekkel a BGE dolgozói, oktatói, hallgatói segíteni tudják az Egyetem polgárait és tágabb közösségünket is a mostani nehéz időszakban. Csatlakozzon!